Híres lettem. Írtam egy kis szösszenetet az édességről, szívből, szeretettel kedves barátom felkérésének eleget téve, és ez az iromány most egy honlap főoldalán foglal helyet mint rendhagyó beköszöntő.

És mivel szerintem ez klassz dolog, el is újságolom. Olvashatjátok itt, de ha rám hallgattok, készítetek magatok mellé előbb egy tábla jófajta csokit

“Mindig a csokoládé volt és lesz az igaz szerelem. Az első szerelem, az első csók. A többi már csak ráadás: fanyar citrom, a héjdarabkák kellemesen összerántják hátul a nyelvem. Tejszín: selyem a szájpadlásomon. Meggy, fahéj – ízek amitől érzed hogy élsz. Karamell, a harapás csodája, a ropogás, amely szebb minden zenénél. De a csokoládé a Nagy Ő  számomra. A kakaó már a színével is belopta magát a szívembe, már akkor amikor még rendesen beszélni sem tudtam: “bajnát, anyu, bajnát kéjek”. Ösztönös gyermeki vonzalom mindenhez, ami csokoládé.

Édesség. Cukor. A nyelvem hegyén érzem. Az orromban mindenütt: beleszimatolok a levegőbe a pult előtt, és felszökik véremben az örömszint. Menthetetlen cukorfüggő vagyok, és élvezem. 

Aztán a korral megjött a keserűség imádata: étcsokoládé, mélybarna, már- már fekete, mint a szemem, saját szemembe nézek, amikor rámmosolyog a tányérról. És a kávé, a kávé a földre szállt menyország, az egész gerincemen végigszalad az illata, felborzolva a bőrömet. Nincs olyan hogy nem mosolygok, ha elérhető közelségbe kerülök vele. 

Szerelem ez, színtiszta biokémia, vágy testi tünetekkel, összefut a nyálam, bizsereg a bőröm, a gyomromban pillangók táncolnak. Múlhatatlan szerelem, nem fakítják az évek. És a legszebb benne az, hogy akkor teljesedik be, amikor csak akarom.”