Hogy lehetséges-e, hogy egy könyv megváltoztassa az életedet? Mindenképpen. A jó könyv ezt teszi. De legalábbis elgondolkodtat, más nézőpontba helyezi a dolgokat, és talán tanít neked valamit. Coelho-t mindenki olvas, és mindenki annyit vesz át amennyit adott élethelyzete megkíván. Engem most A Zahir sorozatosan olyan AHA-élményekhez juttat, hogy néha alig kapok levegőt a döbbenettől. Helyére teszem magamban ezeket a döbbenéseket, de van itt valami, amit megosztok veled is, kedves olvasóm. A szabadságról beszélek, a megszabadulásról, az újjászületésről és utunk megtalálásáról.

Egyszerű tanács, de érdemes megpróbálni. Sorsunk keresztjeit, személyes történtünk terhét mindannyian cipeljük. A múlt árnyékként követ bennünket és nem hagy tisztán látni, képeivel összezavar, bizonyos dolgokat vagy embereket pedig egyszerűen nem tudunk félretenni az útból, újra és újra megjelennek és kísértenek. Pedig, ahogy magam is gondoltam és írtam a minap, lelkünk temetőjét sírköveknek kellene díszíteni, az oszló tetemeket el kell temetni. Vagy ahogy Coelho fogalmaz: a múltunkból csak a tapasztalatokat kell magunkkal vinnünk, a többit el kell engedni. Eltemetni… elengedni… de hogyan? 

Csak úgy hagyhatjuk magunk mögött a szellemeinket, ha szembenézünk velük. Ha a szellem egy ember, beszéljünk vele. Ha a szellem történeteinkben lapul, meséljük el. Támasszuk fel a beszélgetés csodálatos hagyományát, menjünk vissza abba az időbe, amikor még nem volt tévé és nem voltak könyvek sem – mert akkor még nem létezett a magány sem. Csak a tűz, körülötte az emberek, akik meséltek.

Beszéljünk! Mondjuk el a történeteinket egymásnak akár százszor, ismételgessük addig, amíg ki nem vesznek belőlünk a szellemek, amíg nem marad más a történetek helyén, mint egy-egy sírkő, belevésve az a néhány érzés és gondolat, ami fontos volt.

Ami kikívánkozik, annak ki kell jönnie. Ha mást nem, ledugod az ujjad és kiöklendezed. Csak elkezdeni nehéz, az első történetet elmondani olykor félelmetes, lecsupaszít a földig, de minden mondattal könnyebb és könnyebb lesz a lelkünk, és egyszerre szabadok leszünk, lesz szívünk a jóra és fülünk a jelekre.

Beszéljünk, beszélgessünk. Ne mondjunk véleményt a másik történetéről, csak hallgassuk meg, aztán mondjunk cserébe egy másikat, ami épp az eszünkbe jut. Szép lenne, és miért ne lehetne.

Öklendezd ki a mocskot, drága, megkönnyebbülsz meglásd.