És tényleg, Környus: láttam ma három szépséges őzikét a szántón, jó alaposan meg tudtam nézni őket magamnak, mert háttal utaztam a vonaton. Szemben velem a fiúnak olyan kék volt a szeme hogy ilyen nincs is, szinte már neon. A fejem le-lebicsaklott, de jusztse aludtam el a portobello-i boszorkány történetén, ki kell azt bírni, hiába hogy csak két óra alvás jutott mára, és tegnapra is csak öt. 

Két liter szeszfolyadékra jutott négy deci tiszta víz, de mostanra kompenzáltam valamelyest, feljavítván az arányaimat.

A fejem tiszta, a gyomrom rendben, és fél órás kitartó zuhanyozással, egy haj- meg egy nagymosással kikergettem az állott cigaretta- és kocsmaszagot amit hazahoztam magamon. Most már csukódnak a nehéz szemhéjak, és holnap nem csörög semmiféle vekker.

18 éves önmagamat videón visszanézve azt se tudtam sírjak vagy nevessek, és ha ez a dilemma, akkor köszi inkább nevetek. Valami kiszabadult tegnap, talán a gőz, kieresztettem de rendesen, pihentebb vagyok mintha három napig csak aludtam volna, pedig három napig mindent csináltam, csak épp nem aludtam.

Nem változunk és nem öregszünk és minden olyan megnyugtatóan ugyanolyan, annyira klasszak vagytok és mindig annyira jó veletek, köszönöm.