Egy idő után eljut az ember a személyiségfejlődésnek arra a fokára amikor már tudatosan is megy a továbblépés. Kívülről szemlélni a defektjeinket ijesztő és mulatságos esti program. (Esetemben manapság a legjobb szórakozás.) Feltérképeződöm lassan, fokról fokra. De az igazság marad: kellenek a többiek, bennük látjuk meg magunkat igazán tisztán. Vagy mondjuk azt: önmagunknak lehetünk ugyan tükrei, de csak a többiek tudnak lefényképezni. És a tükör csal. A fotó nem hazudik.

És amikor két olyan embert sodor – vagy inkább pottyant - egymás mellé – vagy inkább egymás útjába - az élet, akik (asztrológiai szempontból) ugyanazzal a kemény defekttel vannak megáldva, és azt két tökéletesen ellentétes, végletes úton kezelik, akkor elgondolkodom hogy lehet valami a sors-dologban. Gondolom azért kapjuk egymást hogy tanuljunk egymástól.

A 8. Ház. Fura egy hely. Ott laknak a függőségeink, több más között, de engem most ez érdekel. Nem fogok asztrologizálni egy pillanatig sem, aki tud ezt-azt az érti, aki nem, azt meg minek untassam. Tény ami tény: függési hajlammal jár ha sok bolygót kapott rajta a születésünk pillanata, ahogy épp a 8. Ház körül ténfereg… És ezt bizony meg kell oldani.

Nem tudunk elengedni. Se embert, se ideált, se fájdalmat. Belénk nőnek, hozzánk ragadnak és cipeljük őket. Mindketten. És míg egyikünk úgy próbál védekezni a következő pofontól hogy teljesen bezárkózik, addig a másik úgy kompenzálja a félelmét, hogy kapaszkodik. Mivel túl hiú hogy ki is mutassa, őrlődésben testesül meg. Egyik se jó, a kettő között lenne az igazság, ama bizonyos Középút.

Olyan ez, mintha tangót járnánk. Csak valahogy mindig az egyikünk az, aki a másik után kap, és a másik aki hátrahajol, kibillentünk az egyensúlyból teljesen. Ott lebeg felettünk a következő tánclépés igénye: az egyik finoman visszahúzza a kezét és hátrahajol előretolt csípővel, a másik meg előrehajol és felé nyúl.

Mindezt teljesen egyszerre, a zene ritmusára. Ha túl korán visszatáncolok, mindketten hanyattesünk. Ha túl gyorsan előrehajol, összeütközünk és kiesünk a ritmusból.

Nem lesz egy fáklyásmenet, de szép tánc is lehet belőle… azt mondják, gyakorlat teszi a mestert…

“Én táncolnék veled….”