Ezt akkor kérdezzük, ha valamit újra szeretnénk hallani, vagy egy kis megerősítésre vágyunk, vagy incselkedni akarunk. “Annyira édes vagy!” “Igazán…?” Gyermekded szeress-játék. A válasz is teljesen kiszámítható. Igazán, persze, naná, miazhogy…
Tudom, hogy szeret. Sokáig, nagyon sokáig tartott kimondania. És amikor végül megtette, az váratlan volt és eget rengető, és tökéletes és gyönyörű, és azt hiszem amíg élek nem fogom elfelejteni. Nem mellesleg (ez csak most esett le) épp egy hónapja történt. Mindig szerettem, ha ez a szó sokat jelent és a kimondása érték és esemény marad. Nem jó dobálózni vele, de fukarkodni sem. És tudom hogy ő is ugyanígy gondolja.
Fogalmam sincs mi késztetett arra, hogy ma visszakérdezzek. Nem kételkedem benne. De tény, hogy picit magam alatt vagyok néhány napja… Szóval igen, lehet hogy megerősítésre vágytam. A kiszámítható válasz elmaradt, és azt hiszem ilyen szép választ sosem kaptam még. Visszakérdezett ugyanis. Nem siklott el fölötte, és megérezte a jelentőségét. “Ezt még soha nem kérdezted – mondta – valami baj van? Úgy érzed nem vagyok biztos benne? Vagy benned változott meg valami? Beszéljük meg kérlek…”
Összeszedem magam, és ha azt mondod hogy szeretsz akkor elhiszem, és ha nem érzem akkor hangosan fogok sikítani. És nem, nem változott semmi… én is, még mindig, és nagyon-nagyon…
SZERETLEK!!! Igazán… nincs kérdőjel…
hát ez sokkal izgibb mint minőségi időt tölteni anyámmal. Végülis nem volt olyan gáz.. főleg a második üveg bor után amikor az egyszem mutáns szentjánosbogár ami a borszagra jött már tűzijátéknak látszott.
Mondta hogy olyan emberek a barátaink akiknek ugyanolyanok a hibáik, gyengeségeink mint nekünk.
hábazze.
Aztán meg zárásként kibökte hogy J.Marcell aszonta:
“azért kell sokági élnünk, hogy sok jó dolog történhessen velünk.”
há nem. mekkora. szarni bele a nagyvilágba. Magasról, cifrán.
Örülök hogy szeret. Remélem megérdemli, hogy szerethet.
Én is csipollak.. és már azt is kifundáltam hogy mi a közös hibánk…
By: catharsis84 on június 23, 2008
at 10:47 pm
Az, hogy az áldott jó szívünk fog minket a sírba vinni?
By: ronika on június 24, 2008
at 7:52 pm
ja ja, meghogy a seggünk túl jó erre az elbaszott világra
By: catharsis84 on június 24, 2008
at 9:47 pm