Mint egy óvodás dráma. “Leszel a barátom?”, “Megmondalak!” – ez a szint. A szabályok ugyanazok, csak a díszlet más. Majdnem 28 éves vagyok, dolgozom keményen, párkapcsolatban élek, és az utolsó amire számítottam, hogy vissza kell mennem a középső csoportba. De vissza kellett.

A szereplők S1, S2, S3 és S4, mindannyian egy-egy S betűs országból valók (már legalábbis angol nyelven). Én meg én vagyok.

S1 első látásra tüneményes, nagyon harsány és nagyon temperamentumos csaj, erősen töri az angolt és úgy tűnik mindenkivel törődik. Kis ajándékokkal lepi meg a többieket, meglepetéseket szervez, és egyáltalán: jó fej, mindig optimista, és mindenki kedveli. Tudjuk, hogy csalja a pasiját, de kit érdekel. Amikor azonban a flörtjének is összetöri a szívét egy második flört miatt, bennem valami elfacsarodik. Attól ahogy érzésekkel és bizalommal játszik. Attól ahogy a vére hajtja. De az ő dolga.

S2 érkezésével csak annyi változott, hogy nagyobb lett a hangzavar. Ezek ketten összebútoroztak, és kezdettől nagon egy húron pendültek. Be nem állt a szájuk, mosolyogtak, minden lében kanál libák, de alapjában kedvesek. S1 hatása azonnal elérte S2-t, már az első estéjén leitta magát és összekeveredett ő is egy kolegával, oda se neki hogy ő is tartós kapcsolatban volna. A kis affér olyan tipikus munkahelyi titok: elvileg senki, gyakorlatilag mindenki tud róla. Ez egy kis falu, és az emberek magányosak néha. Ilyen az élet, és megint csak: az ő dolga.

S3 csendes és kedves lány, a mai napig nagyon kedvelem, bár mivel elég zárkózott, nem nagyon ismerem. Eleve csak 4 hónapra jött és jövő héten el is megy, egészen tegnapig nem tűnt úgy hogy különösebb baráti viszonyt ápolna bárkivel, pláne nem a többi S-sel. Mindig kedves volt hozzám és néha elbeszélgettünk. Sajnáltam is hogy elmegy, azt éreztem, jóban lehetnénk, hasonlóak vagyunk.

S4-nek egészen néhány héttel ezelőttig nem sok köze volt S1-hez és S2-höz, azon kívül, hogy együtt dolgoztak. Pláne semmi S3-hoz, akivel tudomásom szerint 3 mondatot nem beszélt összesen a 4 hónap alatt. Hozzám annál több, közvetlen felettesemként valami rejtélyes oknál fogva (amit én magamban féltékenységnek és rosszindulatnak becézek) ott tett keresztbe nekem, ahol csak hatalma engedte. Amikor már azon a ponton voltam, hogy fontolgattam a távozást, bejelentette hogy elmegy. Örökre.

Az első paff az volt, amikor megtudtam, hogy ezt a gondosan őrzött titkot, tudniillik S4 távozását, S1 már régesrég tudta. Sokkal előbb mint pl a főnök, vagy bárki akit érint. Bár sose láttam őket beszélgetni, hirtelen megvilágosodott néhány dolog, például hogy miért részesíti előnyben S1-et folyamatosan velem szemben munka téren. Praktikus oka nem volt rá mert össze se lehet kettőnket hasonlítani. Aztán kedves barátunkkal beszélgetve értettem meg, hogy S1 és S2 tulajdonképp egy kétfejű seggnyaló gépezetet alkot, nyakig fent a menedzsment hátsójában.

Próbáltam megfejteni, miért barátkozik egy érett, profi, kissé merev nő két nála jóval fiatalabb, szellemileg mélyen alatta álló, szertelen és sokszor egyenesen idétlen libával. Az egyetlen megoldás ami eszembe jut, hogy mélyen belül hihetetlenül bizonytalan, az önbizalmával súlyos gondok vannak, és nagyon élvezte S1 és S2 nem szűnő ajnározását.

Tudtam róla, hogy búcsúbulit tartanak S4-nek, otthon, nála, ő meg a másik két S, főz nekik és iszogatnak. Hetek óta tervezték. Kedvesem a minap megkérdezett, hogyhogy én nem vagyok meghívva. Meglepett a kérdés: nem nyilvánvaló, hogy nem vagyok része a társaságnak? Nade a többi lány ott lesz. Nem, feleltem, S3 sincs meghívva. Csak a mesterhármas. Aztán tegnap koradélután a drága beviharzott a szobába, földhöz vágta az egyenruháját miután kibújt belőle, füstölgött még egy percig, és közölte hogy de igen, S4 épp az imént hívta meg S3-at is a magánpartira.

Így esett, hogy elég nyilvánvaló módon, én lettem a kívülálló, “az egyetlen lány akit nem hívtak meg a buliba”, a nemkívánatos személy egy olyan eseményen, ahova hat lóval se tudtak volna elrángatni. Csak egy vállrándítást tudott kiváltani belőlem, drágámat sokkal jobban felháborította az igazságtalanság, és a nyilvánvaló kegyetlenség, ahogy szánt szándékkal úgy intézték: érezzem mennyire nem vagyok a szemükben senki.

De ma reggel bizony, fájt egy picit valami. S3, akivel mindig jól kijöttem, aki mindig mosolygott, akivel mindig elcsevegtünk munka közben, ma reggel olyan furcsán és mogorván nézett rám. Amikor beszélgetni próbáltam, ignorált, került egész nap, és az a furcsa érzésem volt, hogy ezek négyen a tegnapi este jó részét az én kibeszélésemmel töltötték. Nem tudom, mivel tömték tele S3 fejét, de valami történt. És azt érzem, hogy dühös vagyok. Dühös, mert soha semmit nem ártottam ezeknek az embereknek. Semmit. Soha. Nem érdekel ha nem kedvelnek, de ez a csoportos ellenem fordulás, csak a móka kedvéért, ez kiborító. Pláne mivel azt is látom, hogy semmi nem szent nekik, önzőek és a tetejében ostobák, önbizalomhiányosak és ezzel együtt hihetelenül beképzeltek, és ami a legveszélyesebb adalék: végtelenül unatkoznak. Nagyon, de nagyon rossz kombináció, és bár a Mester4S-ből 2 hét múlva már csak kettő lesz itt, szerezhetnek még nekem rossz pillanatokat.

Én meg, amilyen kis hülye vagyok, szeretem tettekkel bizonyítani a rátermettségemet, és megbízhatósággal szerezni bizalmat, ami sokkal több időbe kerül mint kinyújtani a nyelvem és jó mélyen belemártani a megfelelő ember hátsójába