Furcsa és nem könnyű olyan embernek lenni, amilyen én vagyok. Soha nem szerettem kérni. Adni sokkal inkább, kérés nélkül is. Felemészt a tudat, hogy néha bizony segítségre szorulok. Mert tudom, hogy én milyen módon segítek, ha kérnek rá: úgy segítek, hogy aki segítséget kért, észre se vegye hogy rászorult. Vagy méginkább: úgy segítek, hogy el se jusson odáig, hogy kérnie kell, mert előre látom és elébe vágok. De kevesen olyanok, mint én. És még kevesebben azok közül, akiknek a leginkább módjában áll(na) segíteni másokon. (Lehet, hogy épp ezért áll módjukban…?)

Amikor feladsz mindent, és elindulsz egy álom nyomában, hosszú pillanatokra nagyon bátornak és erősnek érzed magad. Kalandorrá válsz. Semmihez nem fogható érzés, de nem állandó. Szorongással, üres nihillel és szomorúsággal váltakozva önt el.

Eltelt egy év, egy nagyon jó és tartalmas év, amire mindig emlékezni fogok. Év elején elolvastam az éves horoszkópot, amelyben az állt, hogy 2008 végére se kívül, se belül nem ismerek majd magamra. És ez pontosan így is van. Íme egy kis Bridget Jones-os számvetés 2008-ról

…legalábbis itt bent a szívemben, így egy nappal az ünnep előtt, még híre-hamva sincs a karácsony-érzésnek. Idén minden elmaradt. Nem készítettem adventi koszorút, nem sütöttem aprósüteményeket, még karácsonyfám sincsen, csak néhány fenyőág vár vázára és díszekre az étkezőben. Igaz, nem is leszek itthon, de mégis… most, hogy karnyújtásnyira az ünnep, ráébredek, hogy a lelkemet ebben az évben nem öltöztettem díszbe. Odakint melegen süt a nap és tavaszillat száll be az ablakon, ez sem segít sokat. Talán holnap… talán hirtelen talál rám az ünnep az idén, kopogtatás nélkül sétál majd be a csillagszórók fényénél.

Furcsa karácsony lesz ez, a búcsú karácsonya. Alig három hét múlva magam mögött hagyom az eddigi életemet és elmegyek innen. Lehet hogy nem nagy ügy, de nekem igenis hatalmas lépés. Már most hiányoznak azok akiket szeretek, és csak remélni tudom hogy nem fog a szeretetünk és a törődésünk megkopni és kifakulni amikor többezer kilómétert kell majd megtennie a gondolatoknak.

Kicsit félek is. És szomorú vagyok. Valahol kint a nagyvilágban valaki, aki fontos nekem, egyedül van most. Szeretném elmondani neki hogy minden gondolatommal ott leszek vele, de nem tudom számít-e ez. Mindent odaadnék hogy átölelhessem holnap éjjel, de csak szavaim vannak, csak szavakat adhatok.

Nincs karácsony itt bent a szívemben, csak tátongó magány és végtelen szeretet. Előbbit árva fenyőágaimra aggatom komor dísznek, utóbbit megünneplem. Mert a szeretet az egyetlen amit ünnepelni érdemes.

Közvélemény-kutatást indítok, komment formájában lehet szavazni. Aki tudja, annak nem ér találgatást mímelni!

Az apropó, hogy ma este,  szokásos hűtőszekrény-feltöltéses bevásárlásom végén kértem két doboz cigit a spárban, mire a pénztárosnéni rám nézett, és kutató pillantással megkérdezte: “Na és elmúlt már 18 éves?”

Zümm és LOL, köpni-nyelni nem tudtam, de fülig érő vigyorral nyomtam a kezébe a személyimet, megtoldva azzal, hogy “Hajajjjj…! De azért köszönöm szépen, igazán nagyon jól esett a kérdés!”

Hát, a kedvemet ma már semmi nem tudja elrontani. Sőt, holnap se! Mitöbb: január 15-ig tutira vigyorogni fogok! Forevör jáng!!!

És amikor azt hiszed minden rendben, a szervezeted bemondja az unalmast. Hitegeted magad hogy “bírom én ezt”, de sajnos úgy tűnik nem bírod. Egy teljesen átlagos kedd délutánon, miután befejezted a melót és elszaladtál a városba hogy elintézd a dolgaidat, egyszercsak úgy érzed, le kell feküdnöd. Még csak 5 óra… a vállaid beállnak és alig bírod emelni a karod. Amúgy nem vagy rosszul, csak aludnod kell. Este 11-ig nem is térsz magadhoz, és akkor már komolyan rosszul vagy. Émelygés, gyengeség, hihetetlen szomjúság… Hőemelkedés, levertség. Semmi se fáj. De valami nagyon nincs rendben.

Stílusosan, mert aktuális, íme kedvenc szakítós dalaim, és a szövegükből az a néhány sor ami szerintem a legszebb.

Stars: Your ex-lover is dead

It’s nothing but time and a face that you lose
I chose to feel it and you couldn’t choose
I’ll write you a postcard
I’ll send you the news
From a house down the road from real love…

Live through this, and you won’t look back…
Live through this, and you won’t look back…
Live through this, and you won’t look back…

There’s one thing I want to say, so I’ll be brave
You were what I wanted
I gave what I gave

I’m not sorry I met you
I’m not sorry it’s over
I’m not sorry there’s nothing to save
I’m not sorry there’s nothing to save…

EZT…hogy eszébe se jusson szarul lenni.

Hát, felnőtt életemben először igazán egyedül vagyok. Hivatalosan szingli. Ezt is meg kell élni.

Egy igazán jó kapcsolatban nem csak a másikat kell szeretnünk. Szeretnünk kell azt az ént is, aki a másik mellett vagyunk. Én – bevallom – nem szerettem aki voltam mellette. Akkor még nem láttam ezt, de most már tisztán látom. Így aztán nem hiszem, hogy bármi esély lett volna arra hogy valaha jó legyen. És megint tanultam valamit.

Mellettem volt, amikor szükségem volt rá, hogy valaki mellettem legyen, de mostantól ÉN kell hogy az univerzumom középpontja legyek. Nem csak amíg egyedül vagyok, hanem mostantól mindig. Soha többé nem akarom azon kapni magam, hogy nem mondok ki valamit, mert félek. Soha többé nem akarok félni. Kicsit szégyellem azt, ahogy magammal bántam. De ne aggódjatok. Hátralévő életem minden napján azon fogok dolgozni, hogy jóvátegyem.