Az első 6 napon az éjszakák hosszúra nyúlnak, nehezen jön az álom, pedig az óra rég elütötte az éjfélt. És minden hajnalban, ugyanabban a percben (5 óra 30) kinyitod a szemed, talán még fel is ülsz. Körülnézel a félhomályban. Egyedül vagy, teljesen. Nem ez az újdonság, hanem az, hogy eddig ez sose volt ennyire tapintható. Visszadőlsz megadóan, van még időd. Már nem igazán alszol, ha mégis, akkor össezvissza álmodsz. Aztán jön a második felvonás: 6 óra 45-kor. Fel is kelhetnél, de ugyan minek… Újabb óra féléberen és semmirekellően.
Az első 6 nap rutinból pereg le, és a dolgok csak megtörténnek veled. Dolgozni, enni, sétálni a kutyával, felhívni embereket, elintézni dolgokat. A mobilod nincs nálad minden percben, egyre gyakrabban felejted a konyhaasztalon. Ha megrezzen, tudod hogy nem ő, néhány nap után már nem is csalódás megnyitni az üzenetet. Az íméleket is elfelejted megnézni, és néhány nap után már nem keresed a nevét a feladók között. Már nem gyűjtögeted magadban a jelentéktelen eseményeket, hogy majd beszámolhass róluk.
És a hetedik napon végre tényleg megpihensz: nincs első felriadás, végigalszod a rövid éjszakát. A telefon visszaváltozik azzá, ami régen volt: használati tárggyá, amin eléritek egymást a barátokkal és a családdal, és felébreszt reggelente. Az egyedüllét olyan természetessé válik, mint a levegővétel, és már nem is fáj.
És akkor megírod azt a levelet, amit meg kell írnod, és most már nincs benned semmi, amit el akarsz mondani. És a lelked könnyű, és a lépteidre újra hat a gravitáció. Többé semmi sem lesz ugyanolyan, és fogalmad sincs, hogy akkor milyen lesz helyette. Sose tudhatjuk, ugyebár. Nem biztos hogy rosszabb lesz, csak más. Aztán majd azt is megszokod.
A kérdés: vajon melyik a mélyebb pokol? Ha nem szeretsz, vagy ha nem szeretnek? Vagy ha szeretsz is, szeretnek is, és széttárt karokkal, tehetetlenül álltok a szakadék két szemközti szélén?
Végső soron teljesen mindegy, mert a lényeg, hogy tehetetlen vagy. Az egyetlen amit tehetsz, hogy hátat fordítasz, és elsétálsz. Ki tudja, talán a sors kusza útjain találkoztok még.
Oh, life is bigger
It’s bigger than you
And you are not me
The lengths that I will go to
The distance in your eyes
Oh no, I’ve said too much
I set it up
That’s me in the corner
That’s me in the spotlight, I’m
Losing my religion
Trying to keep up with you
And I don’t know if I can do it
Oh no, I’ve said too much
I haven’t said enough
I thought that I heard you laughing
I thought that I heard you sing
I think I thought I saw you try
Every whisper
Of every waking hour I’m
Choosing my confessions
Trying to keep an eye on you
Like a hurt lost and blinded fool, fool
Oh no, I’ve said too much
I set it up
Consider this
Consider this
The hint of the century
Consider this
The slip that brought me
To my knees failed
What if all these fantasies
Come flailing around
Now I’ve said too much
I thought that I heard you laughing
I thought that I heard you sing
I think I thought I saw you try
But that was just a dream
Try, cry, why try?
That was just a dream
Just a dream, just a dream
Dream
But that was just a dream
That was just a dream
roni magán-pánikszobája 
,,Az egyetlen amit tehetsz, hogy hátat fordítasz, és elsétálsz. Ki tudja, talán a sors kusza útjain találkoztok még.”
Ha valóban úgy van megírva,találkoztok még. Lehet,hogy lejárt szöveg és nem is minden esetben van így,de nálam bejött és azt hiszem ez már kellő garancia ahhoz,hogy osszam az észt. 😀
3 évet vártam rá,mire ismét betoppant az életembe és itt maradt mellettem(ennek is már egy éve). Ha a “sors”-de hívhatjuk akármiamanónak is-úgy akarja, Ő is betoppan még,ha meg nem,akkor talán így kellett lennie,hogy valaki más betoppanhasson az életedbe. Most persze hiába mondom, majd utólag látod,hogy meg van minden szervezve a világon.
Annyira gyönyörűen írtad le… kimondtad megint azokat az érzéseket amik bennem is voltak már.
Nem tudom, miért, de gyógyító ereje van annak is, ha mástól hallom hogy ők is voltak már ott, hogy nem vagyok egyedül a nyomorommal.
Köszönöm.
Életem egyik meghatározó pilanata volt, amikor rádöbbentem hogy nem vagyok egyedül egy nagyon komoly problémával. Felszabadultam, megkönnyebbültem és úgy éreztem újra a világ része vagyok. Számomra máig ez a legfontosabb az írásban, és ezért is tökéletes hely a blog: megosztani másokkal a harcaimat, sose tudni mivel segíthetek.
Én is köszönöm a szavaidat.