Van egy nő. Írogat. A kockát szereti, meg Afrikát. És Északot is, minő ambivalencia. A tél az ő ideje, de közben várja a tavaszt. Az esőverte zordon sziklavidéket szereti bámulni, leginkább a forró homokon fekve, lábbal a tenger felé. Szóval: se a helyét, se az idejét nem találja, ezért egyelőre kivár a kontinentális éghajlaton. És néha bizony csak úgy, ok nélkül fél. Sajnos javíthatatlan pesszimista. Sajnos túlfejlett az igazságérzete. Sajnos nem ad második esélyt. Nem jó ember. Nem rossz ember. Ember, igen, csak így egyszerűen. Azért szerezte magának ezt a virtuális helyet, mert szüksége volt egy pánikszobára. Ahová elbújhat, de azért megtalálja aki akarja. Pánikszobája polcaira olyasmit hord be amire szüksége lehet ínséges időkben. Többé kevésbé értelmes, de mindenképp önazonos gondolatokat. Értékes emberek elérési útvonalait. Képeket, zenéket. Mások is betérhetnek ide megpihenni és bármikor van hely annak aki hozzá hasonlóan néha kicsit fél. ***